Szeptember közeledtével egyre több szülőben fogalmazódik meg ugyanaz a kérdés: hogyan tudnám megkönnyíteni a gyermekem első ovis heteit? Beszélgetünk vele az óvodáról, próbáljuk lelkesíteni, reggelente hosszan búcsúzunk, délután pedig alig várjuk, hogy megtudjuk, sírt e, evett e, hiányoztunk e neki.
Mindezt persze szeretetből tesszük. Mégis előfordul, hogy éppen a legjobb szándékunk nehezíti meg a gyereknek a beszoktatást. Nem azért, mert rosszul csináljuk, hanem mert az ovikezdés nem csak a gyermek számára jelent új helyzetet. Nekünk, szülőknek is meg kell érkeznünk ebbe az időszakba.
Az alábbiakban összeszedtünk hét gyakori csapdát, amibe könnyű belefutni az óvodai beszoktatás alatt, és azt is, mi segíthet helyette.
1. Túl nagy dolgot csinálunk az ovikezdésből
„Mindjárt ovis leszel!”, „Ugye várod már?”, „Ott lesz rengeteg gyerek, egész nap játszhatsz majd!” Ha hetekig szinte minden beszélgetés az óvodáról szól, könnyen azt üzenjük a gyereknek, hogy valami hatalmas esemény közeleg. Egy kisgyerek számára pedig az, ami hatalmasnak tűnik, gyakran ijesztő is egyben.
Nem kell titkolózni az ovikezdés körül. Lehet róla mesélni, mesekönyvet olvasni, el lehet sétálni az épület felé, együtt lehet készülődni rá. De érdemes úgy kezelni, mint az élet természetes következő állomását, nem pedig mint egy hónapokon át épített nagy eseményt.
2. Azt ígérjük, hogy minden szuper lesz
„Imádni fogod!”, „Rengeteg barátod lesz!”, „Nagyon jó lesz az oviban!” Ezekkel a mondatokkal biztonságot szeretnénk adni, csakhogy olyasmit ígérünk, amit valójában nem tudunk garantálni.
Előfordulhat, hogy az első napokban nem lesz jó. Hogy hiányozni fogunk neki. Hogy sírni fog, vagy hetekig csak nézi majd a többieket távolabbról. Sokkal többet segít egy ehhez hasonló mondat: lesznek dolgok, amiket nagyon fog szeretni, és lehetnek olyan pillanatok is, amikor hiányzunk majd neki. Délután viszont mindig érte megyünk.
3. Eltűnünk észrevétlenül, hogy ne sírjon
Ez talán az egyik legcsábítóbb megoldás. A gyerek éppen játszik, nem figyel ránk, mi pedig gyorsan kiosonunk. Nincs sírás, nincs kapaszkodás, nincs nehéz búcsú, legalábbis abban a pillanatban.
A gyermek számára azonban fontos, hogy megtapasztalja: anya vagy apa elmegy, de vissza is jön. Ehhez egy érthető, kiszámítható búcsúra van szüksége. Egy ölelésre, egy puszira, egy mondatra: most elmegyek, délután jövök érted. Aztán tényleg induljunk is.
4. Túl hosszúra nyújtjuk a búcsúzkodást
Még egy ölelés, még egy puszi, „biztos maradsz?”, „ne sírj, mindjárt jövök!” A gyerek sír, mi pedig visszafordulunk. Majd még egyszer. Ezzel akaratlanul is azt közvetítjük, hogy talán tényleg van ok az aggodalomra.
A szeretetteljes, de határozott búcsú sok gyereknek nagyobb biztonságot ad, mint egy hosszúra nyúló, bizonytalan elköszönés.
5. Az első kérdésünk délután: „Sírtál?”
Egész nap aggódunk, természetes, hogy tudni szeretnénk, hogyan telt a napja. De ha minden délután azzal kezdjük, hogy sírtál e, hiányoztunk e neki, ugye nem volt rossz, akkor észrevétlenül mi magunk irányítjuk a figyelmét a nap nehéz pillanataira.
Érdemes inkább másképp kérdezni. Mi volt ma a legviccesebb dolog? Mivel játszottál? Mutass valamit, amit ma csináltatok! És van egy még ennél is fontosabb szempont: nem baj, ha nem akar mesélni. Van, aki hazafelé mindent elmond, másnak órákra van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a napját.
6. Jutalmazzuk azért, mert nem sírt
„Ha ügyesen bemész, kapsz valamit.” „Ha nem sírsz, hozok neked meglepetést.” Érthető, hogy motiválni szeretnénk, csakhogy a sírás nem rossz viselkedés, hanem egy érzés kifejezése.
A cél nem az, hogy a gyerek ne sírjon, hanem hogy fokozatosan megtapasztalja: akkor is biztonságban van, amikor anya vagy apa nincs mellette. Ezért inkább az erőfeszítést érdemes megerősíteni. Láttam, hogy nehéz volt elköszönni, mégis bementél az óvó nénivel. Nagyon hiányoztam neked, és közben végigcsináltad a napot.
7. Azt hisszük, hogy ha az első hét jól ment, túl vagyunk rajta
Az első napok meglepően könnyen telnek. A gyerek kíváncsi, minden új: a játékok, a gyerekek, a környezet. Aztán két hét múlva egyik reggel közli, hogy nem akar oviba menni, mi pedig nem értjük, hiszen eddig szerette.
A beszoktatás nem mindig egyenes vonal. Lehetnek könnyebb és nehezebb időszakok, és előfordulhat, hogy a gyerek csak később érti meg igazán, hogy az óvoda mostantól a mindennapjai része. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy baj van, inkább azt, hogy elkezdődött számára az igazi alkalmazkodás.
Nem a tökéletes beszoktatás a cél
Nem az a sikeres beszoktatás, ahol a gyerek egyszer sem sír. Nem az, ahol az első naptól kezdve boldogan szalad be. És nem is az, ahol néhány nap alatt teljesen megszokja az új helyzetet.
A cél az, hogy idővel megtapasztalja: elmehetünk, és vissza is jövünk. Hiányozhatunk neki úgy, hogy közben máshol is biztonságban van. Lehetnek nehéz érzései, és ezeket nem kell elrejtenie előlünk.
Az óvodakezdés nem egyetlen szeptemberi reggel. Ez egy folyamat, méghozzá kétirányú: a gyereknek is, és nekünk, szülőknek is meg kell tanulnunk benne mozogni.
Amivel könnyebbé tehető a beszoktatás
Az ismerős, saját tárgyak sok gyereknek kapaszkodót jelentenek egy teljesen új helyzetben. Ha a hátizsákot már otthon megszokja, felismeri a saját jelét a holmiján, vagy együtt választjátok ki a szükséges ovis felszerelést, szeptemberben legalább ezek a dolgok nem lesznek idegenek számára.
Érdemes már a nyár végén nyugodtan, kapkodás nélkül összeállítani, mire lesz szükség: váltóruhára, tornazsákra, saját jellel ellátott holmikra, esetleg egy kedvenc alvós babára vagy plüssre, ami emlékezteti otthonra. Egy jól megválasztott, névvel ellátott ovis felszerelés nemcsak praktikus szempontból hasznos, hanem abban is segít, hogy a gyerek magabiztosabban mozogjon az új környezetben, hiszen a saját holmiját könnyen felismeri a többi közül.
Ha ezt közösen csináljátok, a bevásárlás maga is a felkészülés része lehet. Nem kell nagy ünnepséget csinálni belőle, elég, ha a gyerek részt vesz a döntésekben: ő választja ki, melyik hátizsák tetszik neki, milyen mintás legyen a tornazsák. Ez egyfajta kontrollt ad neki egy olyan helyzetben, ahol amúgy sok minden az ő döntésén kívül történik.
Összességében a beszoktatás sikere nem azon múlik, hogy hány könnyet ejtünk el reggelente, hanem azon, hogy mennyire tudunk következetesek, nyugodtak és kiszámíthatóak maradni. A gyerek nem attól fog megnyugodni, hogy elkerüljük a nehéz pillanatokat, hanem attól, hogy megtapasztalja: ezeket a pillanatokat is túl lehet élni, és utána minden rendben lesz.
